2015. július 9., csütörtök

Előszó

Üdv mindenkinek a blogon! 
Hamarosan belekezdek a fejezetek megosztásába, de addig is íme egy kis ízelítő:


~ Horror
~ Erőszak
~ Romantika
~ Erotika 
~ Krimi

 Hárman álltunk a nyirkos szoba sarkaiban. A negyedik üres részen pedig, az ajtó volt. Az egyetlen kijárat. Akárhogy próbáltam összeszedni a gondolataimat, nem tudtam mihez kezdjek. Gyáván fussak el, vagy játsszam el a hőst, ami cseppet sem vagyok? Még sosem voltam én a megmentő, és ahogy körbenézek, most sem leszek az. Amíg itt próbálom összeszedni a gondolataimat, mindketten meghalunk.
 A csend végül már-már felfalta a szobát, és vele együtt minket is. 
 - Na? Mi legyen? - szólalt meg hirtelen fülhasogató hangján, majd fejét még az eddiginél is rémisztőbb pózba állította.
 - Ezt úgy mondta, mintha lenne beleszólásunk.
Ismét hangosan felkacagott, ami csak még biztosabbá tette, hogy őrült. Ettől azonban csak még szerencsétlenebbnek éreztem magam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése